A humán kognitív architektúra fejlődéstörténete (Komenczi)

Az ember sajátos humán kognitív architektúrája több egymásra épülő fejlődési szakasz során nyerte el a mai formáját. Merlin Donald elképzelése alapján a modern emberi elme három lépésben alakult ki a főemlőséből, és minden lépés jelentős változást hozott a mentális reprezentáció, a gondolkodási szokások és a kommunikáció jellegét illetően. Három evolúciós folyamat hatásrendszere érvényesült, amelyeknél biológiai, kulturális és technológiai tényezők szerepet kaptak a modern emberi pszichikum kiformálásában. Ez a szakirodalmi rész a néhány millió évre kiterjedő folyamat fontosabb részeire tekint ki.

A humán kognitív architektúra fejlődése = a genetikai átadástól a tanulás egyéni útján keresztül a kulturális tanulás különböző, egymásra épülő formáinak számbavétele

A genetikai átadás egymást követő, egyre alkalmasabb példányok láncolatán keresztül, az egyes fajok populációi számára lehetővé teszi a környezethez való lassú, folyamatos és fokozatos alkalmazkodást. Eredményeképpen jelentős mennyiségű tudáskészlet halmozódik fel, amely mindig a múltra vonatkozik. A tudásrendszer a populáció génkészletét (gene pool) jelenti, amelynek alternatív mintázatai (gene pattern) az egyedi testekben, példányokban vagy személyenként manifesztálódnak.

Az egyéni tapasztalatszerzés és tanulás már az élet kezdeti formáinál is megjelent. Az élőlény képes a környezetében szabályszerűségeket, mintázatokat azonosítani és ennek megfelelően viselkedni. Eredményeképpen minden fejlett központi idegrendszerrel rendelkező gerinces állat kettős tudáskészlettel rendelkezik: a genetikai kódba foglalt instrukciók és az agyban kialakított belső reprezentációk kettős rendszerével. Az agy nyitott információs rendszer: a környezet inputjainak hatására programozódik és programozható, egy részük azonban módosítható és felülírható. Beniger-Mayr itt kettős programozottságról beszél. A tanulásnak ez a módja a belső reprezentációk folyamatos módosulását jelenti a környezettel történő kölcsönhatások során.

Az állatok legfontosabb információforrása a környezet aktuális állapota. Emlékképeik csak a velük megtörtént dolgokra vonatkozhatnak, és valószínűleg ezekhez az ismeretekhez sem férhetnek hozzá tetszés szerint. Az emberekhez rendszertanilag legközelebb álló főemlősök elméjének működése is a külső környezet szabályozása alatt áll. Életük epizódok sorozataként játszódik le a mindenkori jelenhez kapcsolva, valószínűleg mentális képek formájában. A kommunikációjuk kevés számú, rögzített jelentésű jel használatán alapuló zárt rendszer, amely a csoportműködést szabályozza.

Merlin Donald elnevezésével az epizodikus kultúra az emberi kognitív evolúció kiindulópontja, ami a társas kapcsolatrendszerből és az emberszabású kognitív világából indul ki. Az emberi elme kifejlődése is egyfajta sorozat, folyamatsor, amely során a személyes tudás átadhatóvá vált. Az újabb kommunikációs formák és a technológiák hatására az emlékezetnek, a tudásnak a szerkezete és szerveződése is többszörösen megváltozott és módosult. Ezt nevezzük kulturális evolúciónak, amely a társas tanulásra és a kulturális átadásra épül. A folyamat a Homo sapiens feltűnésével mai tudásunk szerint változatlan biológiai bázison folyamatosan gyorsul.

A kulturális evolúció feltétele a kulturális átadás, amely az állatvilágban is megfigyelhető. Lehetővé teszi a fajtársak tapasztalatainak bizonyos fokú átvételét, különösen fejlett a nem humán főemlős csoportokban: ezért létezik csimpánz vagy makákó kultúra például. A főemlősöknél a legjellemzőbb formák a mímelés, ingerfokozás és az utánozásos tanulás, de az aktív tanítás egyes formái is megfigyelhetőek.

Az ember esetében alapformái az utánozásos tanulás, a tanítás alapján történő tanulás és az együttműködéses tanulás. Különleges dimenziói, amik eltérnek az állatvilágtól: a szándéktulajdonítás, az elmeteória és a megosztott célok és szándékok alapján történő együttműködési készség. Egyedülálló továbbá az ember konstrukciós képessége is, amely változatos eszköz és szimbólumvilág létrehozását tette lehetővé, továbbá a valós vagy virtuális együttműködésen alapuló társas találékonyság, a szociogenezis. Ezeken kívül az ember képes másokkal megosztani a valóságértelmezéseit, saját belső reprezentációit is. A kulturális átadással változik és fejlődik a nyelv, a kultúra, a tudományok és a technika is. Megszületik az egymást követő generációk tudásának összeadásával a fizikai, biológiai és kulturális adottság-rendszer, amelybe az ember beleszületik, amely hatással van rá, amelyen keresztül tanul. Ez a hatás – és lehetőségrendszer a kognitív habitus Tomasello és Bordieau megfogalmazásában.

Az átalakulás több lépésben történt, de az újabb formák nem szüntették meg a korábbiakat, így a mai modern emberi elme kognitív architektúrája hibrid, mozaikszerű szerkezet, egyetlen evolúciós kontinuumban egyesíti az emberi fejlődés faktorait.

A mimetikus és a mítikus kultúra sajátosságairól már volt szó egyik korábbi bejegyzésemben. Ezúttal a teoretikus kultúra vonatkozásában írok kiemelten, inkább ezt emelném ki jobban, hiszen a fejezet ezen része tűnik a legaktuálisabbnak, mert ez a legfiatalabb korszak. Egyik legfőbb kiindulási alap az, hogy a műveltség fogalma elválaszthatatlan az olvasástól, hiszen egy jól működő, értékorientált társadalom elképzelhetetlen, hogy az olvasás képességét ne gyakorolja. A szó elszáll, az írás megmarad – „Verba volant, scripta manent”. Ez a kulcsmondat ebben a körben, a jelentős következményekkel járó változás lényege ebben a mondásban tömöríthető.

A beszéd lehetővé tette az utalást, azonban a beszélgetőpartnereknek egy időben, helyen, közös térben kell tartózkodniuk. A kihelyezett szimbólumokkal a gondolatközlésnek ez a korlátja megszűnt, személy-, tér- és idő-függetlenné vált az emberi tapasztalatok és tudások, elképzelések átadása. Kiszélesedett az átadható és átvehető tudások köre, megnövekedett a személytelen, közvetlenül nem tapasztalt dolgok szerepe.

Sem az agy térfogata, sem anatómiai szerkezete nem változott, de módosult az agykéreg részeinek szerveződése. Ez a változás az egyedfejlődés során történik. Tomasello fogalmazásában”az egyedfejlődés során… a gyermekek magukba szívják mindazt, amit a kultúrájuk kínál nekik, s ennek során sajátos perspektivikus kognitív reprezentációkat hoznak létre”. Az emberi agy legplasztikusabb kérgi területeinek mikroszerkezete kultúránként változó, különböző mintázatokat mutat. Ez azt jelenti, hogy az ember kulturális környezete nem csak egyszerűen feltölti tartalmakkal a fejlődő agyat, hanem részben kialakítja az információ feldolgozó struktúráit.

A modern társadalmakban a vizuális szimbólumok váltak a meghatározó reprezentációs formává. Az írásbeliségnek az emberi gondolkodásra gyakorolt hatását számos kutató elemezte. Közülük a legismertebb a Torontói Iskolához tartozó társadalomtudósok, például Marshall McLuhan, Walter J. Ong, Eric A. Havelock.

Ong írta: „ A gondolkodásnak és kifejezésnek számos olyan vonása, amelyet magától értetődőnek véltünk az irodalomban, a filozófiában és a tudományban, sőt az írástudók szóbeli diskurzusában is, nem közvetlenül veleszületett sajátossága az emberi létezésnek, mint olyannak, hanem azon lehetőségek következtében jött létre, amelyeket az emberi tudat számára az írás technológiája tett elérhetővé.”

Hajnal István nagy szerepet tulajdonít az írásnak a racionális gondolkodás elterjedésében: „ A természetes, nyelvszerű gondolkodás és az írás egybeolvadása egy új, írásbeli gondolattechnika kialakulását jelentette. Az írás az ember külső-belső életét elevenen kíséri, objektiválja és ezzel megfigyelésre képessé teszi… okszerű gondolkodásra ösztönöz, komplikált gondolatépítést tesz lehetővé.”

Így a szervezett, formális oktatás iránti igény is megjelent, hiszen hosszú és rendszeres tanulást igényelt ez a folyamat. Az irányítás meghatározó eszközévé a curriculum vált, amely a társadalom által fontosnak tartott tudástartalmak és értékek mellett „a társadalmilag programozott gondolkodási készségek struktúráját” is tükrözi.

A teoretikus kulturális formáció létrehozta a modern embert (Homo typographicus) és kiformálta a modern társadalmakat. A nyomtatással készülő eszközök által meghatározott kulturális formációt McLuhan pedig találóan Gutenberg-galaxisnak nevezte. Szintén ő fogalmazta meg, hogy a kibontakozóban lévő új információs technológia, az elektronikus médiumok világa – amelyet Marconi-, illetve Edison konstellációnak nevezte – alapvetően átformálja a könyvbeliségen alapuló hagyományos információs világot és ezen keresztül az egész társadalmat. Ma még nem tudhatjuk, hogy ez az átformálás teljesen új információs világot eredményez-e. A változás mértékét egy ideig nem fogjuk megismerni, azonban a kognitív felépítést biztosan megfogják változni az elektromos médiumok és számítógép hálózatok fejlődése.

Donald véleménye alapján. „Az elektronikus média világméretűvé válása nagy jövőbeli kihívás elé állítja a kognitív tudósokat: nyomozzák és írják le használható módon, mi is történik az egyéni emberi elmével. Az elme architektúrája gyorsan alakult ki, s ha korábbi evolúció hátterében nézzük, a változás mértéke gyorsulónak tűnik, nem csökkenőnek.”

Két új elemmel bővültek az információs környezet technológiai összetevői. Az egyik az agy műveletvégző, „komputációs” tevékenysége. A másik a Gutenberg-galaxis számára kihívást jelentő információs világnak a telekommunikációs technológiák kidolgozása és fejlődése. Az elektromos távíróval kezdődő folyamat történelmileg rövid idő alatt vezetett el a televízióig, a gépi információfeldolgozás és a telekommunikáció integrációja pedig elvezetett a világháló, a world-wide web létrehozásához. Kialakulóban van a működés és szerveződés új rendje: a hálózat. Az információs korszak első nagyigényű szociológiai összegzése is ennek szellemében „A hálózati társadalom” címet viseli.