A tanulás képessége, a tanulásra és
tanításra való alkalmasság és késztetés velünk született tulajdonságok, az
emberi élet velejárója, akár tetszik, akár nem. Nem véletlenül született meg az
egész életen át tartó tanulás paradigmája az Európai Unió által. A környezetünkből származó információk által
a saját belső reprezentációinkat alakítjuk, amelyek ezeket vagy megerősítik,
vagy módosítják, azaz újraírják, átértelmezik és átírják. Ezek az alapelvei a
konstruktivizmusnak is, ahol mindenki a saját reprezentatív világából merít a csoportéba,
és közösen hozzák létre az emberek az implicit tudásukat. A tanulmánynak az
első felét tartottam a legérdekesebbnek, amely biológiai szemmel vizsgálódik a
tanulás és a tanítás fogalompár kérdéskörével kapcsolatban.
Az állatoknál is megfigyelhető a genetikai átadás, azaz hogy az
egyes fajok populációi számára lehetővé válik a környezethez való lassú, de
folyamatos és fokozatos alkalmazkodás. A tanulás így a fejlettebb állatok
jellemzője, a túlélés alapfeltétele, ami az elődök tapasztalatával ötvözve
jelenti az életet. A tanulás általános,
rendszerelméletű értelmezése szerint ilyen formában a genetikai átadás is
felfogható tanulási folyamatként. A külvilág lassan változó jellemzőire adandó
válaszminták a génkészletben, a genomban rögzültek, így a különböző fajok
egyedei eleve alkalmasak a környezet bizonyos részeihez való illeszkedésre. Ezt
ökológiai fülkének nevezzük. A genom zárt programcsoport, amely a fogalmazás
pillanatában véglegesen rögzül az egyed élete során nem írható felül. A
biológiai evolúció során azok az egyedek nagyobb eséllyel adják tovább
utódjaiknak sikeresnek mondható genomjukat, amelyek a legalkalmasabb
programokat tartalmazzák. Ezt pedig természetes szelekciónak hívjuk.
A következő definíció alkalmas az evolúciós tanulásra is: A
tanulás egy rendszerben vagy irányító részrendszerében a környezettel kialakult
kölcsönhatás eredményeként előálló, tartós és adaptív változás Nahalka szerint.
A rendszer itt a populáció, amelynek jelentős mennyiségű tudáskészlet
halmozódott fel. A génekben felhalmozódott tudás a populációnak, a fajnak a
tudása, amely mindig a múltra vonatkozik. Tehát nem az egyén, hanem a faj a
tanulás alanya ebben az esetben.
A genom az evolúciós múlt tapasztalatait tárolja, az ősi
világokra vonatkozó információk tárháza, az agy a mindenkori jelen környezeti
modelljeit készíti el. Az egyed rendszerszintjén megjelenő tanulása a változó
környezethez történő alkalmazkodás gyors és hatékony módja –
szabályszerűségeket, mintákat tud azonosítani és ennek megfelelően viselkedni.
A legegyszerűbb idegrendszerek is modellezik a környezetnek bizonyos lényeges
elemeit. Az élőlény folyamatosan pásztázza a környezetét, az így felfogott
információk segítségével egy egyszerűsített modell alakul ki minden élőlény
agyában a világról. A tanulásnak ez a módja alakítja ki a belső reprezentációk
folyamatos módosulását és jelenti a környezettel való kölcsönhatásokat. Az
állatok legfontosabb információforrása a környezet aktuális állapota, beleértve
a fajtársak és a nem fajtársak jelzéseit is. A felhalmozott tudás konkrét
kontextusokhoz és szituációkhoz kötődő, az idegrendszer saját világába zárt
személyes tudás, amely csak a velük történt dolgokra vonatkozhat, és az állatok
ezekhez az ismeretekhez sem férhetnek tetszésük szerint.
Így alakul ki a kettős tudáskészlet, a genetikai kódba foglalt
instrukciók és az agyban kialakított belső reprezentációk rendszere. Ha
számítógépes hasonlattal élünk, a modell betöltött és futtatható szoftver,
amely folyamatosan frissül.
Az emberi elme kifejlődésének, a tanítás és tanulás változatos
formáinak kialakulásának története az a folyamatsor, amelynek során a személyes
tudás birtoklójának szempontjából szabadon hozzáférhetővé, módosíthatóvá és a
társaknak átadhatóvá vált. A kulturális evolúció a tanulásnak az egyéni vonalán
túllépő, az állatvilágban is megfigyelhető, feljebb fejtegetett kulturális
átadásra épül. A Homo Sapiens megjelenésével a kulturális evolúció önállósodott
és folyamatosan gyorsul, lényegében mai tudásunk szerint változatlan biológiai
alapokon.
A kulturális átadás lehetővé teszi a fajtársak
tapasztalatainak, tudásának bizonyos fokú átvételét. Ez a társas,
szociokulturális forma különösen fejlett a nem humán főemlős csoportokban,
ezért beszélnek a tudósok például csimpánz vagy makákó kultúrákról. Jellemzően az
expozíció, az ingerfokozás, a mímelés és az utánozásos tanulás, de az aktív
tanulás bizonyos elemei is megfigyelhetőek náluk. Az ember esetében az
utánozásos tanulás, a tanítás alapján való tanulás és az együttműködéses
tanulás dívik. Jellemző ránk a szándéktulajdonítás, az elmeteória, valamint a
megosztott célok és szándékok alapján való együttműködési készség, a konstrukciós
készség, a társas találékonyság és a kommunikációs hatékonyság.
A tanulási környezet eltér a pedagógiai megfogalmazástól a
kulturális evolúció kontextusában: azt a fizikai, biológiai és kulturális
adottságrendszert értjük alatta, amely sajátos ökológiai fülkeként a gyerekek
fejlődésének a hátterét képezi, ahol a tanulás megtörténik.
A mimetikus kultúra a sajátos emberi kulturális környezet első
történeti manifesztációja Donald szerint. Görög eredetű szó és utánozásra,
lejátszásra utal. A tudatos, önmaga által kezdeményezett reprezentációs
tevékenység szándékos, de nem nyelvi létrehozásának képességen nyugszik. Az
emberi faj kezdetleges időszakát tudjuk ide sorolni. A társakkal való
együttműködés, a társas vonzódás létrehozza azt a folyamatot, amelyet Csányi
kommunikációs kényszernek nevez. A belső pszichikus világ szétvált a társak
számára kifejezhető, közös reprezentációs rendszerre, amely a
csoportkommunikáció tartalmát képezte. Így megjelent a közös tudás. Létrejöttek
a közös tudásnak a megőrzésének, továbbfejlesztésének és átadásának
megbízhatóan működő rendszerei. Megszületett a humán pedagógia, a genomban
rögzített tudásadaptáció, amely a hatékony tudástranszferre jött létre. Az
ember éppen ezért már születésétől tudja, hogy a felnőttek értékes tudásforrást
jelentenek.
A mitikus kultúrának az alapja, hogy az emberek közös tudása
kontextusfüggő volt, szorosan kötődött eseményekhez és azok kifejezésére. A
beszéd megjelenése jelentően kibővítette a belső reprezentációs modellalkotás
lehetőségrendszerét, így a kommunikáció is hatékonyabbá vált. Donald szerint a
nyelv az emberi elme értelemkereső konstrukciós törekvéseinek eszközeként jött
létre. Már nem a test fejezi ki vizuálisan dekódolható formában a belső
reprezentációkból eredő közlési szándékokat, hanem egy specializálódott
szervrendszer, egy szimbólumrendszer. Az élő beszéd a mai napig az emberek
közötti kapcsolattartásnak legalapvetőbb és leghatékonyabb rendszere.
A teoretikus, vagy modern kultúra az emberi információkezelés
legújabb formája, melynek új eleme a szimbólumok korábban nem ismert új
osztályának a felfedezése: külső, grafikus reprezentációknak a felfedezése. Az
addig csak emlékezetben fellelhető reprezentációt kivetítették ún. külső
szimbolikus tároló rendszerekbe, így nyilvánossá, tartóssá és általánosan
elérhetővé váltak. Egyszóval tudásforrások születtek, az agyagtáblák vagy a
papirusz voltak ezek az információhordozók. Objektív tudásrendszerek jöttek
létre.
Az emberiség kulturális történetében ez volt a fordulópont,
felgyorsultak a változások. A teoretikus kultúra elnevezés arra utal, hogy ez a
kognitív készségrendszer a korábbinál magasabb szintű, hatékonyabb analitikus
gondolkodást és elméletalkotást tett lehetővé.
A kihelyezett szimbólumokkal a tér, idő és a személy
függetlenné vált, megszűntek a korlátok az emberi tapasztalatok, tudásátadásnak
a szempontjából. Kiszélesedett az átadható és átvehető tudásoknak a köre,
megnövekedett a közvetlenül nem tapasztalt dolgok szerepe tudáskészletünkben. A
fonetikus írás az egyik legnagyobb emberi találmányok egyike, hiszen leképezi a
hangzó beszédet – a szó elszáll, írás megmarad mondás ragadja meg leginkább a
változásnak a lényegét. Ugyanakkor az írásbeliség nem automatikus következménye
a szóbeliségnek, mert írást az emberi kultúrák 10%-a fejlesztett csak ki!
A hangsúly a vizualitásra tevődött, így változni kezdett az
egyénnek a kognitív információ feldolgozó rendszereinek a működése is, de nem
módosult az agy térfogata vagy anatómiai makroszerkezete, csak az agykéreg
bizonyos részeinek szerveződése.
Az írásbeliség hosszú ideig csak egy szűk elitrétegre terjedt
ki, a társadalom döntő hányada továbbra is a szóbeliség világában élt. A
teoretikus kultúrában rejlő lehetőségek társadalmi mértékben megmutatkozó
hatása a nyomtatás elterjedése után vált meghatározóvá, amikor szélesebb körű
lett a tudás az információtárolásnak, a könyvnek köszönhetően. A modern iskola
is a nyomtatás hatására alakult Európa lenyomatát viseli. A könyv megjelenése a
tanulási környezetben azt eredményezte, hogy az írásbeliség a hozzá kötődő
kognitív szokásokkal együtt beépült a szóbeliség tanítási – tanulási kultúrájába,
így sajátos szimbiózis jött létre. Az új médium alapvetően nem változtatta mega
tanár szerepét, de megkönnyítette. Éppen ezért az évek alatt rögzültek a
tananyagok, és a kreativitás sokszor hiányzott ebből a kényelmességből adódva.
A könyvnyomtatással inkább általánossá vált az emberi megismerés, egyfajta
mobil információtár jött létre, amelynek végeredménye a modern tömegoktatás
lett és szinte a megjelenésétől kritikákat vált ki. Ugyanis a gyereket szinte
nyersanyagnak tekinti, készre formálják és információval töltik fel az elméket,
de csakis bevett gyakorlatok alapján. A válaszok a 19-20. századi új,
alternatív pedagógiai elképzelések, amelyek a tradicionális oktatás bástyáját
szeretnék ledönteni, de legalábbis átalakítani. Ilyen például a reform
pedagógia vagy a cselekvés iskolája.
A kibontakozásban lévő új információs technológia, az
elektronikus médiumok világa alapvetően átformálja a könyvbeliségen alapuló hagyományos,
információs világot. Ezzel a kihívással a Gutenberg-galaxisnak szembe kell
néznie. A kérdés inkább az, hogy ez a változás milyen horderejű lesz a korábbi
változásokkal összevetve. Az biztos, hogy elérhetőnek tűnik a teljesen
automatizált, magas színvonalú gépi problémamegoldás, amely akár az emberi agy
teljesítőképességét is meghaladhatja (?). Ma még nem tudjuk, hol vannak a
határok, amelyek a nagyigényű fejlesztéseknek gátat szabnának. A gépesítés
elterjedése, a folyamatok automalizálása már ma is gondot okozhat, akár a
munkaerőpiacon lévő kevesebb helyekre gondolok. Nem véletlenül születnek teóriák
és aggályok, például a részecskegyorsítóra asszociálva. A jövő adhat csak rá
választ, hogy jó irányba indult el az emberiség a tanulás, tanítás, megismerés
kérdéseiben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése