Kapcsolatok hálójában

Nicholas A. Christakis - James H. Fowler: Kapcsolatok hálójában. Mire képesek a közösségi hálózatok és hogyan alakítják sorsunkat? Budapest, Typotex Kiadó, 2010. 280-316.p.


8. fejezet – Hiperkapcsolatok

A félév folyamán többször is kapcsolatba kerültem a hálózatosodás témakörével, például A meggyőzés és befolyásolás elmélete c. kurzusom alkalmával is ebben a témakörben adott elő a csoportom. A könyvből ezt a fejezetet tartottam a legizgalmasabbnak. Próbáltam kiemelni azokat a részeket, amik valamilyen vonatkozásukban kapcsolódnak hozzám, és ilyen értelemben megfogtak.

A társadalmi interakciók évezredeken keresztül kizárólag a szemtől szembeni kommunikációval terjedtek. Azonban technológiai fejlesztések miatt mindez megváltozott az információk közzétételére és továbbítására szolgáló eszközök feltalálásával., valamint a személyek közötti kommunikáció nagy távolságokat áthidaló formáinak a megteremtésével. A mai világban felhasználunk számos kommunikációs és interakciós lehetőséget is, amelyek óriási tömegekben váltak népszerűvé. SMS üzenetek, e-mail, Twitter, blogok, üzenetváltások, Google, YouTuve, Facebook – ezek mind olyan dolgok, amelyek csak az elmúlt években, maximum évtizedben váltak elterjedtté. Mégis marad néhány olyan dolog, ami nem változik meg.

Több olyan vita is akad, amelyik arra vonatkozik, hogy az új technológia milyen hatást gyakorol a közösségekre. A pesszimisták megközelítésében a kommunikáció új lehetőségei gyengítik a hagyományos értelemben vett személyes kapcsolatokat, és arra vezetnek, hogy a személyes interakciók egész sorától elfordulnak majd az emberek. Az optimista szemléletmóddal ezek az eszközök továbbterjesztik, kiterjesztik és kiegészítik az emberek közötti kapcsolatteremtés módozatait. Az új technológiai hívei szerint az online kialakuló kapcsolatok függetlenek a földrajzi elhelyezkedésünktől, valamint függetlenek a félénkségből vagy diszkriminációból fakadó korlátoktól is. Előnyösek továbbá azok a névtelen és tömeges interakciók is, amelyeket a valóságos világban nehezebb lenne megvalósítani. Ahelyett, hogy ápolnánk a hozzánk közel eső néhány személyhez fűződő kapcsolatainkat, ma gyengébb kötelékkel kötődünk több száz emberhez is, messze túlléphetve a közösségi horizonton.

Az új technológiák a más emberekhez való kapcsolódás ősi vágyát valósítják meg. Az online kapcsolati hálók óriásiak, komplexek és szupermodernek, tükrözik az univerzális és alapvető emberi hajlamot. A múlttól való eltávolodás pedig lehetetlen, hiszen a telefon, az internet vagy a nyomtatás sem tette meg, csak közelebb vitt hozzá!

Stanley Milgram a több kutatással is nevet szerzett magának. Az egyikben a vizsgálati alanyokat, akiket tanárnak nevezett, a közelükben helyet foglaló kísérletvezető arra utasította, hogy növekvő feszültségű elektromos áramütéssel büntessenek egy-egy tanulót, ha egy szómemorizálási feladat teljesítése során rossz választ ad. A tanárokat és a tanulókat sorshúzással választották ki, ami azonban színlelt volt és a tanuló szerepét Milgram egyik munkatársa játszotta. A tanuló szerepében szándékoltan gyenge teljesítményt nyújtott. Milgram érdeklődése arra irányult, hogy a kísérlet vezetője mire tudja rávenni a tanárokat. A közismert kutatás eredménye az, hogy a tanárok egészen addig folytatták a rossz válaszok eredményes büntetést, amíg azok elérték a maximális, halálos szintet a kísérletvezető buzdításának engedelmeskedve. Milgram mellett sokan mások is megismételték ezt a kísérletet. 1999-ben összegezték ezeket, és eszerint a kísérleti alanyok 61-66%-a volt hajlandó fatális elektrosokk használatára.

Milgram kétféle magyarázatot adott az általa megfigyelt engedelmességre:

I.                    Az embereket valóban a konformitás motiválja: hajlamosak átengedni a döntés jogát az adott helyzetben érvényesülő hierarchiában felettük álló személynek, különösen akkor, ha stressz alatt állnak.

II.                 az emberek képesek elhatárolódni saját cselekedeteiktől és önmagukat egy másik személy akaratát végrehajtó eszköznek tekinteni. Így nem érzik felelősnek magukat a tetteikért.

2006-ban aztán számítógéptudósok, pszichológusok és neurológusok egy csoportja megismételte a kísérletet valódi tanárokkal, de virtuális tanulókkal. Utóbbiaknak azt mondták, hogy a tanuló szerepét egy számítógépes animáció tölti be. A tanárok sisakon keresztül álltak kapcsolatban a virtuális valósággal, és ekkor is azt az ukázt kapták, hogy egyre növekvő áramütéssel sokkolják a tanulót, amikor az helytelenül válaszol a memóriatesztre. 23 vizsgálati alany láthatta és hallhatta is a virtuális tanuló reakcióit, 11-en csak szöveggel kommunikálhattak. Az első csoportból 12-en megálltak a kísérlet vége előtt (23/12), de a második csoportból csak egy ember tett így (11/1).

Az ilyen kísérletek tanúsága szerint az online világban létrejövő interakciók összemérhetőek a hús-vér emberek között a valóságban folyó interakciókkal, sőt, alkalmasak lehetnek azok kiterjesztésére is. Az emberek még ilyen szokatlan körülmények között is engedelmeskednek az emberi kapcsolatok törvényeinek.

Az emberi test manipulálása a valóságos világban egyetemes kulturális jelenség. Ennek részben az oka, hogy fizikai megjelenésünk befolyásolja azt, ahogyan mások kezelnek bennünket. Külső megjelenésünk azt is befolyásolja, ahogyan mi magunk látjuk önmagunkat és ennél fogva a cselekedeteinket is. Kiderült, hogy az online megjelenés tetszőlegesnek tűnő manipulációi befolyásolják az online interakciókat is. Egy kutatásban, akiknek vonzó avatárjuk volt, nagyobb önbizalmat mutattak, például hajlamosabbak voltak beszélni önmagukról. Vagyis a magabiztosságukat nem az határozta meg, hogy ők maguk a valóságos életben mennyire vonzóak, hanem az avatárjuk vonzó vagy kevésbé volta.

A kutatók a saját megjelenésünkről alkotott felfogásunknak ezt a hatását Próteusz-effektusnak nevezték el a görög mitológiában szereplő istenalak után, aki bármilyen alakot felölthetett, amilyent csak kívánt.

A virtuális világban zajló interakciók átvihetőek a valóságos világba. A vonzó avatárokkal bíró játékosok nagyobb önbizalommal léptek fel a valóságos világban is.

Az ilyen kísérletek felhasználhatóak annak a témának a vizsgálatára is, hogy a megjelenésünk mennyiben befolyásolja nemcsak azt, ahogyan mi látjuk önmagunkat, hanem azt is, ahogyan mások kezelnek minket. Az emberek például online is hajlamosak faji előítéleteket táplálni. Ha egy kéréssel fordult egy másik kísérletben egy sötét bőrű avatár, jóval kevesebb kívánságát teljesítették összesítve. Az online interakciók számos típusában még mindig jellegzetesen emberi módon cselekszünk.

A világ népességének növekedése és az urbanizálódás igen jelentős hatást gyakorol arra, hogy kivel találkozunk, kivel kerülünk üzleti kapcsolatba vagy kivel járunk együtt iskolába. Az elmúlt kétszáz évben a világ népessége kevesebb, mint egymilliárd főről hétmilliárdra gyarapodott, a népsűrűség még ennél is intenzívebben nőtt. Még szembeötlőbb az emberi mobilitás mintáinak a változása, amit a közlekedés fejlődése tett lehetővé.

A mobiltelefonok bekapcsolt állapotban összeköttetésben állnak a jeltovábbító tornyok hálózataival, lehetőséget adva a felhasználók mozgásainak lekövetésére. Barabási-Albert László megvizsgált munkatársaival egy óriási adathalmazt, így hatmillió adat alapján mobilitási térképet hozott létre. Barabási megállapította, hogy az emberek mozgása összhangban áll a Lévy-flighttal (mindig irányt váltanak), de jelentős különbséget mutatnak, hogy ki mennyi helyváltoztatásra vállalkozik, továbbá időbeli megoszlás sem mondható véletlenszerűnek. Ma sokkal nagyobb távolságok áthidalásával létesíthetünk kapcsolatokat másokkal, és többféle emberrel kerülünk kapcsolatba, jóval változatosabb célokból.

A távolsági beszélgetéseknél a telegráf, a telefon és az internet volt a legjelentősebb az online kapcsolatokkal kiegészülve. Ezek túl sietőssé teszik az interakciókat, megnyitják az utat a magánélet sérelmezéséhez és hozzájárulnak az erkölcsök rombolásához. Fontosabb az a félelem is, amely alapján az emberek a közösségeiken belül kialakult szoros barátságokat felcserélik a távolabbi ismerőkhöz fűződő gyenge kapcsolatokért. Szerintem ez így nagyon rossz megfogalmazás, hiszen csak könnyíti a kapcsolattartást az internet, akik fontosak az életemben, jóval könnyebben tudok velük kommunikálni. A telefon is kiegészítette a társadalmi kapcsolatokat, nem kiszorították őket. A Netville nevezetű kísérletben, ahol az emberek ingyenesen igénybe vehető szélessávú internet hozzáférési hálózatot építettek, az elektronos kommunikáció nem felváltotta, nem kiszorította, hanem jelentősen megerősítette a szomszédok kapcsolataira Amerikában jellemzőnek mondható közvetlen társadalmi kötelékeket.

A közösségi oldalak megkülönböztető jele, hogy a hálózati kapcsolatokat láthatóvá teszik mind a felhasználó, mind mások számára. A közösségi oldalak nem témák, hanem emberek köré szerveződnek. Mára emberek százmilliói illesztették be a közösségi oldalak használatát a mindennapi életükbe. Nem azzal a céllal szerveződtek, hogy idegenek ismerkedjenek egymással.

A Facebook online kapcsolati hálózatot 2004-ben a Havard Egyetemen hozták létre. Az egyetem Facebook címmel minden évben kiadott és hallgatói között terjesztett egy albumot, amely tartalmazta az adott évben beiratkozott valamennyi diáknak a képét, feltüntetve azt is, hogy ki hol található meg a kampuszon. Egyfajta fényképes telefonkönyvként szolgált, és a diákok egyre nagyobb számban hagyatkoztak rá társadalmi kapcsolataik kialakításánál. Az egyik évben, amikor az arcképes évkönyv kiadása technikai okok miatt késett, négy diák éhségsztrájkot szervezett tiltakozásul.

25 évvel később a Harvard egyik másodikos hallgatója, Mark Zuckerberg feltette a Facebookot az internetre. Olyan népszerűvé vált, hogy más egyetemek hallgatói is csatlakozni kívántak hozzá. A felhasználóknak eredetileg valamilyen felsőoktatási intézmény közösségéhez kellett tartozniuk. Az oldal gondozói online is igyekeztek biztosítani az intimitás és a biztonság atmoszféráját a regisztrált felhasználók körében. A Facebook sikere ott kereshető, hogy a rendszergazdák korlátozásokat vezettek be arra vonatkozóan, hogy a felhasználók kik láthatnak a hálózatban. Ez csökkentette az egymás számára teljesen idegenek között létrehozó kapcsolatok számát, így azt az érzést kelti az emberekben, hogy az online kialakított világunk nem válik el a valóságos világban meglévő kapcsolati hálózatainktól.

Sokan úgy vélik, és arra használják az internetet, hogy valóságos élményeiket maguk mögött hagyva mintegy új életet kezdenek, és saját barátokra tesznek szert a net által. A virtuális világokban lehetőség van egy második életre, amelyben a valóságos világban meglévő korlátok nélkül folytathatunk interakciókat. Ezek a formák elhomályosítják a valóság és a virtuális világ közötti határokat. A legmegdöbbentőbb, hogy egy 43 éves japán nő ötéves börtönbüntetést és ötezer dolláros pénzbüntetést kapott azért, mert virtuálisan hozzáment egy 33 éves hivatali dolgozóhoz, aki elvált tőle később. A nő bedühödött és elpusztította a férfi avatárját. A valódi világban nem akart bosszút állni, mégis ez lett a sorsa. Ez azért nem semmi… Emellett másik negatív példa még a fejezetből, hogy több oldal is lehetőséget biztosít arra, hogy paranoiás vagy tévképzettel rendelkező emberek számára élményt nyújtanak a megértés formájában. Ezek az emberek így találkozhatnak egymással, megtalálják azokat, akik biztosítják őket arról, hogy nem bolondultak meg. Az effajta támogatás azonban pszichológiai értelemben súlyosbítja a helyzetüket. Dr. Ralph Hoffman, a Yale Egyetem pszichiátere: „Az ilyen hiedelemrendszerek olyanok, mint egy cápa, amelynek állandóan táplálkoznia kell. Ha viszont a téveszmét nem táplálják, akkor előbb-utóbb meghal, vagy legalábbis elhalványodik. A fő dolog az, hogy ismételten meg kell erősíteni.” Az internet sajnos, éppen erre ad lehetőséget. Szóval a hálózatépítés nem mindig a pozitív értelemben értelmezendő – ez is ennek a fejezetnek a tanulsága.